Technokraták a pártállamban
Delivery time: 2 - 3 business days
Quantity:
HUF 4,390
Description
A létező szocializmussal kapcsolatos egyik közkeletű vélekedés, hogy a pártállami rendszerben a politikai lojalitás, a párthűség mindennél többet ért, a szakértelemnél is - azaz hiába volt valaki nagy tudású szakember a maga területén, ha nem volt jó káder, akkor nem jutott előre. Ez a könyv azonban árnyalja a képet. A pártállam ugyanis meg volt győződve arról, hogy a technokrata szakemberek tudása a társadalmi fejlődés kulcsa, ami az országot a kapitalizmust meghaladó boldog szocialista jövőbe vezeti. Éppen ezért a nagy cél érdekében sokszor eltekintett a szakemberek nem éppen munkásmozgalmi politikai múltjától is.
Mégis, politika és szaktudás egymás mellett élése nem volt konfliktusmentes, és a korszak technokrata elitjének alaptapasztalata volt a hatalommal való folytonos viaskodás vagy éppen alkudozás kényszere. A szerző, Bódy Zsombor történész, szociológus, az ELTE Társadalomtudományi Kar Összehasonlító Történeti Szociológia Tanszékének egyetemi tanára betekintést ad ebbe az együttélésbe, amelyben a tudományos elit a szocialista hatalommal hol együttműködött, hol küzdött, de mindig a határait feszegette. A könyvből kiderül az is, hogyan vált a szaktudás egyszerre a rendszer motorjává és áldozatává, és hogyan vallott kudarcot a pártállamnak a tudományba, a szaktudásba vetett hiten alapuló diktatórikus fejlesztő politikája.
| publisher | Jaffa For Rent |
|---|---|
| writer | Bódy Zsombor |
| scope | 224 |
| volume unit | oldal |
| ISBN | 9789636872359 |
| year of publication | 2025 |
| binding | hard knitting |
Sign up for our newsletter and be the first to know!
A Zamnia hírlevélre való feliratkozással megerősítem, hogy betöltöttem a 16. életévemet.